Emlékezés – Koszorúzás
Dr. Várady Jenő száz éve született
Dr. Várady Jenő a világ élvonalában járó magyar fogathajtás minden idők legsikeresebb vezetője.
1919. július 1-jén, a Hajú-Bihar megyei Konyáron, abban a községben született, amelynek neve a szláv „konye” (ló) szóból származik. Az ősöknek Bocskai István 1605-ben kiváltságlevelet adott, akik a hajdú városi múltjukról sohasem feledkeztek meg.
A százéves, emlékező évforduló alkalmából az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad műemlék ménistállójánál elhelyezett emléktáblájánál koszorút helyezett el – Lázár Vilmos a Magyar Lovas Szövetség elnökének megbízásából – Prof. Dr. Fehér Károly elnöki főtanácsadó, Dallos Gyula miniszteri biztos, örökös bajnok, Uzsoky András a Ménesgazdaság igazgatója, Prutkay Zoltán, a Nemzeti Lovarda nyugalmazott igazgatója és a barátok nevében Molnár László.
Dr. Várady Jenő a lovak közelében élt. Gyermekkorának javarészét, katonatiszt édesapja szolgálati helyén, a nyíregyház laktanyában töltötte. Rendet, fegyelmet, a lovak iránti tiszteletet tanult.
A Debreceni Gazdasági Akadémia elvégzése után (1947) visszatér a nyíregyházi laktanyába, ahol a háború okozta lóveszteség pótlásán eredményesen dolgozik.
A gyakorlati verseny eredményeit tekintette az egyik legfontosabb teljesítménypróbának: hosszú távú fogatversenyeket szervezett.
1957-ben a Magyar Lovas Szövetég elnöke, később az Országos Lótenyésztési Felügyelőség igazgatóhelyettese.
A díjugrató sportba importált külföldi mének miatt, mértékadó szakmai körök élesen bírálták.
A fogathajtásban maradandót alkotott. Munkássága jelentősen hozzájárult honi fogatsportunk világszínvonalú fejlődéséhez, melynek eredményeként a magyar fogathajtók a világ- és Európa-bajnokságokon 101 érmet – köztük 46 aranyat – nyertek.
Hivatalosan, rövid ideig, 1982 februárjától, 1983. őszéig volt kinevezett szövetségi kapitány. „Büszke vagyok arra, hogy újságíró barátaim neveztek, tartottak örökös szövetségi kapitánynak” – mondta.
Ő volt A Menedzser. Motivált, kőkemény feltételeket teremtett, követelt, számon kért és dicsért.
Úgy, ahogy a jó menedzserhez illik.
A szakmai munkát az edzőlegendák, Kádár László, Jávor György, Toepler István irányította.
Olyan világhírű fogathajtókkal dolgozott együtt, illetve épített fel, mint Abonyi Imre, Fülöp Sándor, Bárdos György, Juhász László (46 világ- és Európa-bajnoki aranyérmünknek kereken a felét ők nyerték), továbbá Papp József, Bálint Mihály, Muity Ferenc, Fintha Gábor, Bozsik József. (Mi tagadás, néha nehezen viselték az engedményt nem tűrő „kiképzést”.)
Világbajnok lovakat, köztük például az ügető Nicsevót, a lipicai Favory törzs legjobbjait és még egy sor lóhírességet rendelt a fogatokba.
Az „Aranyúton” című könyve a korszak példaértékű dokumentuma.
Az 1984. évi szilávásváradi VII. Négyesfogathajtó Világbajnokság utolérhetetlen sikerei (Juhász László egyéni, a Juhász, Bárdos György, Fülöp Sándor világbajnoki aranyérme, az első öt helyen magyar hajtó,) az ő korábbi alapozó munkássága nyomán születettek. A Várady-hagyaték Szilvásváradon még fő lendületi erő volt. Aztán az aranyérem kereken két évtizedre (Kecskemét, 2004) messzire gurult.
Hittel vallotta Petkó-Szandtner Tibor szavainak igazát:
„A sportok között kevés van annyira magyar, mint a fogathajtás.”
Színes egyéniségével kovácsolt baráti közösségeket, szerzett barátokat, követőket, támogatókat
és irigy ellenségeket.
Hisszük – és ez nyugtassa békességben – hogy az előbbi körben jóval többen voltunk.
Szűk családi és baráti körben, 2001. május 31.-én kisérték utolsó útjára.
Fehér Károly
