Június 6-án Bábolnán stratégiai együttműködési keretmegállapodást kötött a Senior Lovasok Egyesülete a Magyar Lovas Sportokért és a Magyar Lovassport Szövetség.
A megállapodás aláírói: Szotyori Nagy Kristóf, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, valamint Wagenhofferné Magyar Ágnes, Prutkay Zoltán és Tuska Pál a Senior Lovasok Egyesülete képviseletében.
Az együttműködés célja, hogy a két szervezet összehangolt és jól szabályozott keretek között dolgozzon együtt a lovaskultúrához kapcsolódó szaktudás fejlesztésén, szervezésén és koordinálásán. Közös törekvésük a magyar lovaskultúra megújítása és korábbi magas színvonalának visszaállítása. Ez hozzájárulhat a lovassportok, a lótenyésztés, a lovas turizmus, valamint a lótartáshoz kapcsolódó gazdasági területek fejlődéséhez, továbbá a lovas szakmák egységesebb nemzetközi megjelenéséhez.
A megállapodás célja az is, hogy a két szervezet szakmai tudását, szellemi és anyagi erőforrásait, valamint kapcsolatrendszerét közösen hasznosítsa. Az együttműködés révén tevékenységeiket összehangolva hatékonyabban és magasabb színvonalon tudják végezni.

Fotó: Hajdu Krisztina/Lovasfoto.hu








