Aachenben a világbajnokság első két napján a díjlovasokra irányult a közönség osztatlan figyelme. A két nap folyamán 91 lovas mutatta be programját.
Az első helyet több mint 82 százalékos eredménnyel a dán Cathrine Laudrup-Dufour szerezte meg, második a belga Justin Verboomen, harmadik a brit Charlotte Fry, a 2025-ös Világkupa-döntő és a 2022-es világbajnokság győztese.
Révész Pavlina és 12 éves KWPN heréltje, Jiodinus PP már az első versenynapon bemutathatták programjukat, a magyar lovasok közül elsőként. Teljesítményüket 59.255%-ra értékelték a bírák. Az eredménylistán ez a 87. helyre volt elég.
A lovas a verseny után elárulta, egy korábbi szállításkor fellépett vis maior helyzet óta nem tudták lovát olyan állapotba hozni, ami megfelelő lett volna a sikeres szerepléshez. Így fel volt készülve arra, hogy nem lesz egyszerű helyzetben, de megpróbált mindent megtenni, hogy a megfelelő szinten bemutathassa Jiodinus PP-t. Sajnos ez most nem sikerült. „De nem lesz mindig balszerencsém”, mondta. „Jiodinus PP 12 éves, sok év áll még előttünk.”
A második napon léphetett a négyszögbe Diana Porsche és Imhotep (becenevén Pete), értékelésük 70.264% volt, ezzel a 33. helyet szerezték meg.
Diana Porsche a verseny után elmondta, programjuk kicsit nehezebben, feszesebben indult, majd fokozatosan belejöttek. Nagyon izgult, hiszen ez az első világbajnoksága, de ahogy percről-percre nyugodtabb lett, ez Imhotepre is kedvezően hatott. Nagyon büszke, hogy sikerült elérniük a 70%-ot. Elárulta, nem csalódott, nagyon jó volt Aachenben lovagolni és átélni a világbajnokságot. „Fantasztikus élmény volt, soha nem felejtem el”.
A csapatkapitány, Iryna Lis elmondta, Révész Pavlinának kicsit balszerencséje volt, de nagyon tehetséges és tapasztalt lovas. Több versenytapasztalatra van szüksége neki és lovának is, ezen kell dolgozniuk a továbbiakban. Diana Porsche szinte együtt lélegzett lovával, annyira fókuszált rá a melegítőben és a pályán is. Imhotep nagyon érzékeny és impulzív, egy rossz mozdulatnak is megvan a káros következménye – árulta el a csapatkapitány. A jövőre nézve pedig a legfontosabb feladat egy csapat felállítása.
Eredmények:
- Cathrine Laudrup-Dufour (DEN) – Mount St John Freestyle 82.376 %
- Justin Verboomen (BEL) – Zonik Plus 80.885 %
- Charlotte Fry (GBR) – Glamourdale 80.311 %
- Isabell Werth (GER) – Wendy de Fontaine 79.876 %
- Katharina Hemmer (GER) – Denoix PCH 79.224 %
… 33. Diana Porsche (HUN) – Imhotep 70.264 %
… 87. Pavlina Révész (HUN) – Jiodinus PP 59.255 %
A legjobb 30 páros jutott be a következő fordulóba, ahol a Nagydíj Speciál programját fogják lelovagolni. A mezőny ezúttal is két részre osztva versenyzik majd augusztus 14-én, pénteken, valamint másnap, augusztus 15-én, szombaton.
19 nemzet állított ki csapatot a világbajnokságra. Az aranyérmet a német lovasoknak sikerült megszerezniük, őket Nagy-Britannia és Dánia lovasai követték a dobogón. Ez a 13. német csapatarany 1966 óta, és az első 2018 óta, amikor Tryonban (USA) győztek.

Fotó: FEI/Leanjo de Koster, FEI/Benjamin Clark
A lovasokkal Kölcsey-Rieden Roland beszélgetett.








